Hallgatói Szolgáltató Központ

A 2016-os évben is összegyűltek az alumni közösség tagjai, hogy megtartsák tankör-, illetve csoporttalálkozóikat. Újra találkoztak az egykori cimborák, hogy felelevenítsék a közösen eltöltött diákéveket. Az egykori hallgatók elmerengtek a főiskolán, s a kollégiumban eltöltött közös élményeiken. Volt kis létszámú, főként meghitt beszélgetéssel töltött összejövetel és nagyobb szabású, az egész évfolyamot érintő találkozó is. Az intézményt, a tanszékeket körbe járva sokakat megszállt a régmúlt idők utáni nosztalgia.


Az alumni közösség idén is értékes tagokkal bővült; részben az újonnan végzettek által (köztük a duális képzést elsőként elvégző hallgatókkal), részben pedig a jogelőd tagintézmények összeolvasása által.

Már a 2017-es év találkozóinak szervezése is megkezdődött.

  • A GAMF Műszaki és Informatikai Kar első végzett évfolyamának hallgatói a jövő évben ünneplik diplomájuk megszerzésének 50. évfordulóját.
  • Az 1972-ben végzett GAMF-os évfolyam 45 éves jubileumi találkozóját szervezi.
  • És az 1997-ben műanyagtechnológiai szakirányon végzettek is összejövetelüket tervezik.