Hallgatói Szolgáltató Központ

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Ennek keretében október 18-án 16 órai kezdettel a „Digitális innovációs rendszerek klaszter-alapon városi megközelítésben” című szekció előadásai látogathatóak. A szekció programja csatoltan elérhető: az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviselőjének előadása után magyar városok innovációs kezdeményezéseinek tapasztalatait mutatják be az előadók, végül a „Kecskemét 4.0” folyamat eddigi eredményei kerülnek bemutatásra.

 

Pénteken, október 19-én 9 órai kezdettel a „Companies and host environments – Tendencies, actors’ című szekcióban várják az érdeklődő hallgatókat, akik angol nyelvű előadásokat hallgathatnak meg a vállalati innovációs tapasztalatokról a legkiválóbb magyarországi társadalomkutatók és gyakorlati szakemberek részvételével. 

 

Az előadások ajánlhatóak mindazoknak az egyetemi hallgatóknak, akiket komolyan érdekelnek az innovációs folyamatok gyakorlati tapasztalatai és egyetemi tanulmányaik után is részesei akarnak lenni a legmodernebb műszaki megoldások és szervezési módszerek magyarországi alkalmazásának.

 

Az előadásokon a részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, de az első 50 jelentkező egyetemista számára INGYENES (ehhez adja a finanszírozást az IQ Kecskemét Ipari Kutató Kft. a GAMF Karral történő együttműködés keretében). Jelentkezni a gyulai.tamas@iqkecskemet.hu címre küldött levélben lehet név, e-mai cím, kar/szak és évfolyam megadásával. Jelentkezéseket október 11-én éjfélig várják, az elfogadott jelentkezésről a jelentkező visszaigazolást kap. 

Bővebb információ a programról:

http://www.mrtt.hu/vandorgyules2018kecskemet.html