Hallgatói Szolgáltató Központ

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az 1976-os GAMF-os évfolyam
40 éves találkozójáról

Részletek Fülöp Ferenctől

A nevezetes nap délelőttjén, csak egy legény volt talpon a szépen felújított GAMF aulában és kis előadóban. Természetesen „Buzgó Béla” (Bagó Béla) várta lelkesen, a Hallgatói Szolgáltató Központtól kapott szeretet (információs) csomagokkal az egykori hallgatókat és a tanárokat. Hiába mondtam Bélának már jó előre, nem csinált névkitűzőket és ez okozott néhány kellemetlen percet a találkozó elején. Igaz volt, akit felismertem, de többször szégyenszemre meg kellett kérdeznem az újonnan érkezettek nevét. Kevés az 5 évenkénti egyszeri találkozás, hogy megtanuljuk a neveket, főleg ha a memóriánk meg a hajunk egyre fogy. Egy jó órába telt, mire lassan összejött a nyugdíjas klub. Utoljára természetesen a kecskemétiek érkeztek. Fél 11 volt, amikor „Boldog” Béla, a főszervező megnyitotta a találkozót. Azzal kezdte, hogy ZH-t kell írnunk az új 40 éves diplománkért. Természetesen matekból, kedvenc tantárgyunkból. Többen elsápadtak a hírre és máris arra gondoltak, vajon kitől fogják a megoldást lepuskázni. A 210 emberből végül 51-en jöttünk el és tizennyolc tanár tisztelt meg bennünket jelenlétével. Béla elmondta a találkozó programját, majd felkérte dr. Kovács Lóránt dékán urat, tartsa meg a GAMF jelenlegi helyzetét bemutató beszédét...

 A GAMF-on jelenleg 80 oktató 20-30 vendégoktató, 25 labor és 20 számítógép labor működik. A Gépgyártástechnológia Tanszék mellett 2010-ben egy új Járműtechnológia Tanszék épült. A Mercedes gyárral kialakult kapcsolat eredményeként megindult a járműmérnök képzés… A  jövő az egyetemi képzés az alkalmazott tudományok meghonosítása. Új egyetem épül a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola integrációjával. A szemben lévő kórház elbontása került és annak a területén a közgazdaságképzésre koncentráló új Campus épül. A mérnökképzésre és a mérnökökre biztos igény lesz még évtizedekig. Kecskeméten a Mercedes gyár fejlődés generáló hatására új gyárak és egy felsőoktatási-ipari együttműködési kutatóközpont épül. Nagyon nagyra értékeli azt, ahogyan mi régi diákok egykori intézményünkhöz ragaszkodunk.


Az új dékán után a régi rektor, Dr. Danyi József következett: Jó látni ezt a sok embert és jó, hogy tudnak örülni egymásnak. Példás az évfolyam ragaszkodása, összetartása (ehhez kellett néhány olyan integráló személyiség, mint Bagó Béla, aki a találkozót szervezte). Azt kívánja, hogy tartsák meg ezt a jó szokásukat az évfolyam tagjai. Jövőre lesz a GAMF első évfolyamának ötvenéves találkozója. Felidéz néhány emléket régi múltból. Régen rá lehetett venni a diákokat, hogy tanuljanak ,vagy legalábbis arra ,hogy felkészüljenek a vizsgára (még ha puskát gyártottak is). Felidézett egy esetet, amikor az egyik lány elmondta, hogy nem tud semmit, közben mindent elmondott az anyagról . Ettől az összes fiú a környezetében egyszerre olyan ideges lett, hogy elkezdtek tanulni. (mert azok tényleg nem tudtak semmit). Felejthetetlen emlék az évfolyamunkról az első szakestély, ahol Kékesi Gyula egy játék lőfegyverrel célozni tanította Halász Ákost. Amikor lehullt a céltábláról a lepel, egy kerek női fenék volt a célpont. Akkoriban még tanárok és a diákok együtt éltek, együtt fociztak, együtt színjátszottak, szinte egyformák voltak. Érvényesült a közösségformáló hatás, tudtak egymásra támaszkodni, együtt játszani és örülni. Saját magáról csak annyit, két éve nyugdíjba ment. Büszke arra, hogy a Kolozsvári Egyetem tiszteletbeli tanára. Hat unokája van: mind a legszebb! Még mindig nagyon nagy benne a sportszeretet. Boldog, hogy itt lehet és elmondhatja, hogy jó napja van!

Az egykori oktatók rövid beszámolói következtek (Jakubekné Dékány Ildikó, Somkutas Lajos Kupás Zoltán, Karácsonyiné most Koczó Zoltánné, Boza Pál, Rátkai Sándor, Jakubek Lajos, Hajdú Lajosné, Tercsi Mátyás, Végvári Ferenc, Halász Ákos, Körmöczi Béla). Csehi tanár úr a találkozó végére érkezett és egy előadással készült. Előtte elmondta viszontagságos nyugdíjba vonulásának történetét. Örömmel jött el közénk, hogy egy kicsikét a szakmával tangenciálisan foglalkozzon.

A találkozóról készült képek megtalálhatóak a HSZK galériájában.